2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tömegszex, szadizmus és drogok a huszita háborúban

2018. augusztus 2. 18:52 Múlt-kor

Azt gondolták, közeleg a világvége, ezért bármit megtehetnek: nappal meztelenül jártak,  csoportosan szeretkeztek, éjjel pedig élvezettel gyilkoltak. A husziták szélsőséges csoportjait, a pikárdokat és az adamitákat senki sem tudta megfékezni, teljesen átadták magukat beteges, őrült vágyaiknak. Végül saját társaiknak kellett lemészárolniuk őket. Egy európai vallásháború véres és elfeledett mellékszála következik.

A kezdetek

Husz János, a cseh pap és vallásreformer 1401-ben (mindössze 32 évesen!) már a prágai egyetem dékánja volt, de neki gyónt a királyné is. Szabad szellemiségben prédikált, és korán megismerkedett John Wycliff angol teológus és reformátor tanaival is. Eretnek nézeteit idővel nyíltan felvállalva hirdette, amiért 1409-ben kiközösítette az egyház. 1415-ben császári menlevéllel érkezett Konstanzba, hogy tisztázza magát a vádak alól, de július 6-án mégis megölték: a város kívül felállított máglyán zsoltárokat énekelve halt meg.

Halála után a nevével fémjelzett mozgalom sokáig csak titokban élt tovább. Végül 1420-ban kirobbant a huszita felkelés. A lázadók eleinte több pártra oszlottak, végül két fő irány erősödött meg: a kelyhesek és a táboriták. Előbbiek - akiket a két szín alatti áldozás követelése miatt neveztek kelyheseknek - nem akartak szakítani a katolikus egyházzal, csupán kisebb módosításokat akartak kieszközölni a liturgiában. Utóbbiak radikálisabbak voltak: feltétel nélkül elvetették azokat a bevett tanokat, amelyek igazsága nem volt bizonyítható a Szentírásból. Nevüket egy hegyről kapták.

A husziták szerint az erkölcsről prédikáló katolikus papok álnokul félrevezették az embereket. Többek között azt sérelmezték, hogy a szentáldozás során a hívek csak az Úr testéből részesülhettek, s a borrá változtatott vérből egyedül a papok ihattak. Ők is lelki extázisra vágytak, követelték a két szín alatti áldozást.

Alternatív értelmezések szerint a kenyér és a bor afféle lelki drogok, amelyek összekötik a híveket a titokzatos végtelennel, a rég meghaltak lelkével, a másvilággal és információkhoz juttatják őket a túlvilágról. Csakhogy az ostya önmagában ehhez kevés, mindössze enyhe hipnózist okoz, s semmiféle felvilágosuláshoz nem vezet. A husziták radikálisabb csoportjai viszont éppen a titkokra voltak kíváncsiak, a természet vad erőinek feloldására. Elutasították a keresztet mint szimbólumot, amely bezárta előttük a másvilág kapuját, és saját jelképükkel, a kehellyel kezükben indultak zarándoklatra. Ma leginkább a hippimozgalom képviselőihez lehetne őket hasonlítani: tömték magukba a tudatmódosító szereket, hogy önkívületi állapotba kerüljenek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Jan Žižka, avagy magyaros nevén Zsizska János huszita hadvezér
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár